2009. január 12., hétfő

Gyümölcsös krémsajttorta


Hozzávalók:

20 dkg piskótakorong, 12,5 dkg vaj, 20 dkg mascarpone, 5 dkg + 1 ek. cukor, 1 ek. citromlé, 275 g habtejszín, 18 g színtelen zselatin, 40 dkg málna, a forma kikenéséhez: margarin, nejlonzacskó, a díszítéshez: citromfű

Elkészítés:

A nejlonzacskóba tett piskótát sodrófával morzsalékokra törjük, majd a megolvasztott vajjal jól eldolgozzuk. Az alján margarinnal kikent 22 cm-es, kacsos tortaformába nyomkodjuk, és körben a karimánál 2-3 cm magas peremet készítünk. Kb. 30 percre hűtőszekrénybe állítjuk.A mascarponét simára keverjük 5 dkg cukorral és a citromlével. Beleforgatjuk a kemény habbá vert tejszínt, és a tortalapra simítjuk. A hűtőbe állítjuk. A zselatint hideg vízbe áztatjuk. A málna harmadát félretesszük, a többit a maradék cukorral pürésítjük. Az alacsony hőfokon felmelegített zselatint elvegyítjük 2-3 ek. málnapürével, rövid ideig hűlni hagyjuk, majd a maradék málnapüréhez adjuk, és a mascarponerétegre simítjuk. A tortát legalább 2 órára a hűtőszekrénybe tesszük. Néhány málnával megszórva és citromfűvel díszítve kínáljuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése